Programok

Múzeumok Őszi Fesztiváljának programjai

2016. október 1.

2016. OKTÓBER 1. szombat 14 óra BRINGÁZZ VELÜNK!
2016. OKTÓBER 5. szerda 8-13 óra MESTERSÉGEK NYOMÁBANA- A fazekas
2016. OKTÓBER 15. szombat 14-17 óra ALKOSSUNK EGYÜTT- NAGY RAJZOLÁS
2016. OKTÓBER 15. szombat 18 óra FIATALOK ÉJSZAKÁJA
2016. OKTÓBER 19. szerda 17 óra MÚZEUMBARÁT TEAKÖR- 1956 emlékezete

www.oszifesztival.hu

BRINGÁZZ VELÜNK! Kerékpárral indulunk régészeti örökségünk nyomába.

A múzeumbaráti kör szeretettel vár minden fiatalt és felnőttet 2016. október 1.-én, szombaton egy kerékpártúrára. Indulás 14 órakor a múzeumtól. Településünk határába felfedező utat szervezünk régészeti örökségünk megismerésére.

Szakvezetőnk DINNYÉS ISTVÁN régész, a Blaskovich Múzeum egykori igazgatója.


Úti célunk: Külsőmező az egykori Viczián-, majd tsz major közelében lévő Árpád-kori templomnyom. Dinnyés Istvántól azt is megtudhatjuk, miből következettet a régész arra, hogy a dombon egykor templom állott.

 

MESTERSÉGEK NYOMÁBAN                    2016. OKTÓBER 5. szerda 8-13 óra

Idén, október 5 –án délelőtt, az alsó tagozatos kisdiákok a fazekas mesterséggel ismerkedhetnek meg. BÓDI ÉVA sülysápi fazekas-keramikus mutatja be ezt az ősi foglalkozást. A diákok kipróbálhatják a korongozást, az agyagformázást.

 

ALKOSSUNK EGYÜTT, NAGY RAJZOLÁS              2016. OKTÓBER 15. szombat 14-17 óra


A múzeumban október 15-én szombat délutánján körbe rajzoljuk a filagóriát.
Várjuk az alkotni vágyó fiatalokat, diákokat! Az alkotásokat díjazzuk, a rendezvényre a belépés díjtalan.
A kísérő szülők, nagyszülők addig díjmentesen tekinthetik meg a Tápiószele Retro - emlékeink a 80-as évekből című időszaki kiállítást.

 

 FIATALOK ÉJSZAKÁJA  2016. OKTÓBER 15. szombat 18 óra

Középiskolás fiatalokat várunk ezen az estén a múzeumban. Kezdésként kis műsorral indítunk, amelyben fellép Lenkei Fanni, filmzenei részleteket játszik az IFISH a Tápiószelei Református Egyházközség kamara zenekara.

A diákok ad hoc csoportokat alkotva játékos feladatok révén kerülhetnek közelebb a múzeumi tárgyakhoz. Az est levezetője TÁBORI LÁSZLÓ tanár-történész (Kossuth Lajos Gimnázium). A legügyesebb csapat jutalma egy tora lesz.
Várjuk a helyi és környékbeli diákokat, hívják el diáktársaikat, jöjjenek el együtt a tápiószelei múzeum nekik szervezett esti programjára.
A részvétel ingyenes.

Vendégünk a Kárpátia hajóorvosának unokája, Völgyiné dr. Reich Márta asszony

2016. szeptember 21.

2016. szeptember 21. 17 órától a MÚZEUMBARÁTI TEAKÖRÖN
a tápiószelei Blaskovich Múzeumban
hallgassuk együtt a Kárpátia hajóorvosának unokáját, Völgyiné dr. Reich Márta asszonyt!
Dr. Lengyel Árpád magyar orvos, a Kárpátia hajóorvosa a Titanic tragédiájának idején, összesen 705 embert mentett meg.
A Titanic, mint név és nevezett, emléke és emlékeztetője lesz az emberi elbizakodottságnak.” (Edward Stuart Talbot, Winchester püspöke)

 

Dr. Lengyel Árpád (Pilismarót, 1886. március 19. – Budapest, 1940. szeptember 8.) orvos, mentőtiszt. A mentésben kulcsszerepe volt, a Carpathiára érkező túlélőket ő fogadta. Lengyel doktort a Cunard Line a Carpathia nevű hajóra osztották be, az első útjuk Fiume–New York–Fiume volt. Az oda utat sikeresen megtették, már visszafelé jártak, amikor befutott a Carpathiára a Titanic vészjelzése. A túlélők mentésében kulcsszerep várt Lengyelre, mivel a hajón lévő három orvos közül egyedül neki volt mentőorvosi gyakorlata, mint napi szinten dolgozó mentőtiszt, ezért őt állították oda ahhoz az ajtóhoz, ahol beemelték a hajótörötteket, és ő szelektálta a 705 túlélőt sérüléseik szerint. Lengyel Árpád visszaemlékezésében ez áll: „Alig győztük a sok munkát és a vigasztalást.”

 

Augusztusi múzeumbarat teakör

2016. augusztus 17.

AUGUSZTUS 17. szerda 17 óra Teakörön előadónk: Dr. Bitskey István professzor Debreceni Egyetem.

Téma: Tápiószelétől Sarasotáig, tápiószelei gyökerek.

 

Múzeumok Éjszakája

2016. június 25.

  2016. JÚNIUS 25. SZOMBAT 17-24 ÓRA

BLASKOVICH MÚZEUM

PROGRAM     műsorvezető: Jónás József

17 - 20,30 óra
Emlékeink az 1980-es évekből című időszaki kiállítás
LEGO világ - a jászberényi V-Land kiállítása
Kézműves tevékenység: makramé fonás, süsü bábok készítése
80-as évek játékai, társasjátékai, arcfestés gyerekeknek
18 óra
SÜSÜ, a sárkány - mesejáték bábbal - HADART Művészeti Társulás előadása
19 óra
Divat a 80-as években - divatbemutató
Mesesarok: a 80-es évek kedvenc meséi, gyerekdalai,
Kincskeresés a múzeumkertben
Magyar és idegen nyelvű tárlatvezetés az állandó kiállításban a tárlatvezetői verseny győzteseivel
Helytörténeti kvíz
21,30 óra St. Martin zenész, előadóművész műsora
22,30 óra Tápiószele Régen - településünk a 80-as években, ami a kiállításból kimaradt, diavetítés, filmvetítés
23- 24 óráig Nosztalgiázzunk - baráti beszélgetés
Tápiószele Retro időszaki kiállítás és a kúria megtekintése

Szervező: FMC - Blaskovich Múzeum és Blaskovich Múzeum Baráti Köre Info 06-53-380-157

www.blaskovichmuzeum.hu, facebook: Blaskovich Múzeum cím: TÁPIÓSZELE, MÚZEUM ÚT 13.

BELÉPŐJEGY: 1200 Ft, nyugdíjas és diák: 600 Ft, családi jegy: 2000 Ft (2felnőtt, 2gyerek)
Esőhelyszín: Simonffy Kálmán Művelődési Ház, Tápiószele, Posta utca 2.


Támogatók: Tápiószele Önkormányzata, tápiószelei ÖTE és Polgárőrség, Vágány Virágbolt, Jónás József

Gárdonyi Géza dédunokája a teakör vendége

2016. június 12.

Június 15-én 17 órától a Blaskovich Múzeumban visszatérő kedves vendégünk lesz Keller Péter, minőségfejlesztő gépészmérnök, Gárdonyi Géza dédunokája, családkutató író.
Az élő Gárdonyi- arc címmel megjelent tanulmánykötetét mutatja be nekünk. Vetített képes beszámolót láthatunk tényfeltáró eredményeiről, a híres előd valódi „arcáról”, sokoldalú személyiségéről.
Irodalmi szemelvényeket hallhatunk Faragó Sándor mindig hiteles tolmácsolásában. Lehetőséged lesz könyvvásárlásra és dedikáltatásra is.
Szeretettel várunk minden Gárdonyi-tisztelő barátunkat!

Tápiószele anno c. könyv

2016. június 4.

Tápiószele fénnyel írt történelme a kezdetektől 1945-ig mutatja a település múltját. A kötet képanyagát Kucza Péter és a Blaskovich Múzeum kollekciója alkotja.
A szűkre szabott oldal és képszám ellenére (200 kép, 120 oldal), remélem sikerül felvillantanunk és érzékeltetnünk, hogy milyen szép, erős és gazdag volt Tápiószele az 1945 előtti időkig.
Gondoljuk el, csak e tápiómenti községben volt a négy történelmi egyháznak temploma (csak mezővárosok rendelkeztek ezzel), számos kúriája, török kori hídja, postakocsi állomása volt. Tápiószele múltját különlegessé teszi a második világháború előtt már végzett régészeti feltárások, a tápiószelei művésztelep működése, a Blaskovich család műgyűjteményének megnyitása a széles nagyközönség előtt, de a 706 lengyel katona befogadása is. Az épületek, események mellett igyekeztünk Tápiószele társadalmát is megjeleníteni, minden iskolatípusnál egy-egy csoportképet, urak, iparos és kereskedők, civil szervezetek képes emlékeit közreadni. A kötet elején rövid összefoglaló olvasható Tápiószele történetéről, a végén pedig a kezdetektől 1945-ig szóló tápiószelei könyvészeti és sajtóbibliográfia szolgálja a kutatók és helytörténettel mélyebben foglalkozók érdeklődését.
A szerzőpáros egyik tagjaként remélem, sokunk örömére szolgál a kötet.
Gócsáné dr. Móró Csilla

Aranyszarvas ivókút avató

2016. június 4.

2016. május 29. vasárnap avatták Pogány Gábor Benő szobrászművész
tervei alapján és kivitelezésében készített
ARANYSZARVAS DÍSZ IVÓKUTAT. Az átadási ünnepségen köszöntőt mondott KOVÁCS FERENC Tápiószele polgármestere, TERÉK MIHÁLY a Blaskovich Múzeum Baráti Köre elnöke.

Avatóbeszédet mondott: JANKOVICS MARCELL a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas grafikus, rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, kultúrtörténész.

A rendezvény háziasszonya volt GÓCSÁNÉ DR. MÓRÓ CSILLA történész-múzeumigazgató.

 

Az ünnepi műsorban közreműködött FARAGÓ SÁNDOR (szavalat), TERÉK JÓZSEF népzenész, zenepedagógus (tárogató), KÓKA NÉPTÁNCEGYÜTTES gyermek csoportja  és a tápiószelei Csicserke Óvoda gyermektánc csoportja.

Az alkotás létrejöttének támogatói:
Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Kollégiuma
Blaskovich Múzeum Baráti Köre, Tápiószele Város Önkormányzata,
Bródy Péter és Ildikó Budapest, Botka Gabriella és dr. Szemők András egykori Selectából, Gócsa Fotó Kft Tápiószele, Csáky és Társa Mérnöki Iroda Budapest

TÁPIÓSZELE RETRO - Emlékeink az 1980-as évekből című történeti kiállítás megnyitója

2016. május 11.

XVIII. BLASKOVICH NAPOK
2016. május 20. péntek 17 óra

TÁPIÓSZELE RETRO - Emlékeink az 1980-as évekből
című történeti kiállítás megnyitója.

A kiállítást megnyitja:
GÓCSÁNÉ DR. MÓRÓ CSILLA történész-múzeumigazgató


A tárlat fotóanyagát a tápiószelei közgyűjtemény és a Tápiószele Régen közösségi portál biztosította.

A kiállítás létrejöttét támogatta a Tápió Nyomda Kft.

Kizárólag a megnyitó alkalmával korabeli tv felvételt is levetítünk.
A kötet a helyszínen megvásárolható.


A tárlat 2016. november 30-ig tekinthető meg.

TÁPIÓSZELE ANNO Képes történelem városunk fénykorából a kezdetektől 1945-ig című könyv bemutatója.

2016. május 11.

2016. május 20. péntek 17 óra
TÁPIÓSZELE ANNO
Képes történelem városunk fénykorából a kezdetektől 1945-ig
című könyv bemutatója.
Gócsáné Móró Csilla és Kucza Péter szerzőpáros által készített kötet Tápiószele Város Önkormányzatának kiadásában jelent meg.

A könyvet a közönség figyelmébe ajánlja:
KOVÁCS FERENC polgármester, Tápiószele
BIHARI JÓZSEF a Pest megyei múzeumok ny. igazgatója, a kötet lektora
DR. EGEY TIBOR a Pest Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója
DR. ESTÓK JÁNOS történész, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének oktatója

A könyvbemutatót vezeti, a kiállítást megnyitja:
GÓCSÁNÉ DR. MÓRÓ CSILLA történész-múzeumigazgató

XVIII. Blaskovich Napok

2016. május 9.

XVIII. BLASKOVICH NAPOK
MÚZEUMI, MÚZEUMBARÁTI PROGRAMOK

2016. május 20. péntek 17 óra
TÁPIÓSZELE RETRO - Emlékeink az 1980-as évekből
című történeti kiállítás megnyitója és a TÁPIÓSZELE ANNO
Képes történelem városunk fénykorából a kezdetektől 1945-ig
című könyv bemutatója.
Gócsáné Móró Csilla és Kucza Péter szerzőpáros által készített kötet Tápiószele Város Önkormányzatának kiadásában jelent meg.

A könyvet a közönség figyelmébe ajánlja:
KOVÁCS FERENC polgármester, Tápiószele
BIHARI JÓZSEF a Pest megyei múzeumok ny. igazgatója, a kötet lektora
DR. EGEY TIBOR a Pest Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója
DR. ESTÓK JÁNOS történész, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének oktatója

A könyvbemutatót vezeti, a kiállítást megnyitja:
GÓCSÁNÉ DR. MÓRÓ CSILLA történész-múzeumigazgató,
A tárlat fotóanyagát a tápiószelei közgyűjtemény és a Tápiószele Régen közösségi portál biztosította.

Kizárólag a megnyitó alkalmával korabeli tv felvételt is levetítünk.
A kötet a helyszínen megvásárolható.
A tárlat 2016. november 30-ig tekinthető meg.

2016. május 25. szerda 14 óra
Blaskovich - díj pályázatainak nyilvános bemutatása

A tápiószelei általános iskola 8. osztályos diákjai számára meghirdetett 100 000 Ft értékű pályázat támogatói:
BLASKOVICH MÚZEUM BARÁTI KÖRE,
Gócsa Fotó Kft Tápiószele, Kovács Ferencné és Judit Tápiószele,
Székely Zoltán Budakalász, Terék József Hévizgyörk,
Terék Mihály és neje Tápiószele

2016. május 29. vasárnap 16 óra
Pogány Gábor Benő szobrászművész
tervei alapján és kivitelezésében készített
ARANYSZARVAS DÍSZ IVÓKÚT ÁTADÁSI ÜNNEPSÉGE.

Köszöntőt mond:
KOVÁCS FERENC polgármester, Tápiószele
TERÉK MIHÁLY elnök, Blaskovich Múzeum Baráti Köre

Avatóbeszédet mond:
JANKOVICS MARCELL a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas grafikus, rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, kultúrtörténész

Az ünnepi műsorban közreműködik:
FARAGÓ SÁNDOR (szavalat)
TERÉK JÓZSEF népzenész, zenepedagógus (tárogató)
KÓKA NÉPTÁNCEGYÜTTES gyermek csoportja, az együttes vezetője Szívós István   

CSICSERKE ÓVODA  tánc csoportja, vezeti  Rughlyné Budai Krisztina


A rendezvény háziasszonya:
GÓCSÁNÉ DR. MÓRÓ CSILLA történész-múzeumigazgató,

Az alkotás létrejöttének támogatói:
Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Kollégiuma
Blaskovich Múzeum Baráti Köre, Tápiószele Város Önkormányzata,
Bródy Péter és Ildikó Budapest, Botka Gabriella és dr. Szemők András egykori Selectából, Gócsa Fotó Kft Tápiószele, Csáky és Társa Mérnöki Iroda Budapest, Tóth Tibor víz- gázszerelő mester Farmos

 

1 ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12