Múzeumtörténet
A tápiószelei Blaskovich Múzeum az ország egyetlen, a második világháborút berendezésében is sértetlenül átvészelő KÚRIAMÚZEUMA.
2021-ben a főépületet kívül belül teljesen felújították.
A tápiószelei múzeum története két szálon is indult. Az egyik szál a Blaskovich testvérpár régészeti tevékenysége. Az ő kezdeményezésükre indította a Magyar Nemzeti Múzeum 1923-ban azt az ásatást, melynek során Tápiószentmártonban, a sőregi út mellett emelkedő dombon, egy szkítakori fejedelmi sírból előkerült a híres "aranyszarvas", a tűzben aranyozott, szarvas alakú, elektron pajzsdísz. Régészeti kutatásaik közben bukkantak rá a tápiószelei szkítakori temetőre is, ahol a Nemzeti Múzeum régészei 1938 és 1953 között végeztek ásatást. Az itt talált leletek biztosítására 1947-ben a Blaskovich-kúriában megszervezték a MNM MÚZEUMI GYŰJTŐHELYÉT.
Másik szál a múzeum létrejöttében a Blaskovichok műgyűjtő szenvedélye, aminek kezdete a múlt század közepéig nyúlik vissza és a nagyapa, Blaskovich Gyula (1809-1850) nevéhez fűződik. 1848 tavaszát írták még, amikor Heves megye alispánjaként festményeket és metszeteket vásárolt a néhai egri érsek, Pyrker János László hagyatékából. Miután testvéreitől -földért cserébe- megszerezte a családi "régiségeket" is, megteremtette a Blaskovich-gyűjtemény alapjait. Halálával e kollekció Gyula nevű fiára (1843-1911) szállt, aki tovább gyarapította apjának hagyatékát. Műgyűjteményének legértékesebb darabjai 1889-ben a nagybányai történeti, majd 1896-ban Budapesten a millenáris kiállítás történeti főcsoportjában is bemutatásra kerültek.Fiai: György és János tudatos munkával fejlesztették tovább az öröklött anyagot. Egész életüket annak rendelték alá, hogy családi gyűjteményük együtt, egyben és Tápiószelén maradjon.
A Magyar Nemzeti Múzeum segítségével az 1947-ben létrehozott tápiószelei múzeumi gyűjtőhely átszervezése által 1952-ben megalapították a TÁPIÓSZELEI MÚZEUMOT. Az intézmény vezetői -halálukig- a Blaskovich-fivérek voltak. A közgyűjtemény alapítói és gyűjtői emlékére 1967-től a BLASKOVICH MÚZEUM nevet viseli.
KINCSEM, A CSODAKANCA EMLÉKEI
Kincsem, a magyar telivértenyésztés 19. századi büszkesége
A 19. század utolsó harmadától kezdve telivér lótenyésztéséről lett híres a Blaskovich família, elsősorban a tápiószentmártoni uradalom. Blaskovich Ernő (1834-1911) Tápiószentmártonban 1863-ban családi ménest alapított. A sok kiváló ló között 1874-ben itt született egyik angol telivér kancája, Kincsem, akinek neve fogalommá vált. 1876-tól négy éven át 54 versenyen indult és 54 győzelmet aratott, s ezzel az eredménnyel világhírt hozott tenyésztőjének, a Blaskovich névnek és a magyar telivér tenyésztésnek.
Az ebeczki Blaskovich család tagjai azon kevés jómódú köznemesi famíliák közé tartoztak, akik támogatták gróf Széchenyi Istvánt a lóversenyzés magyarországi meghonosításában, az angol játék magyar gyepen történő bevezetésében. Blaskovich Józsefnek, Ernő nagyapjának (1772-1847 k.) és fiának, Bertalannak nevét 1827-ben a Pesti Gyep aláírói között olvashattuk.
A tápiószentmártoni ménes volt Magyarország legrégibb magánménese, amelyben 1864-től kezdődően 80 évjáratot neveltek fel. Nemzetközi méneskönyvi rekord ez és a világon máig sincs arra példa, hogy valaki a teljes állományt sok generáción át, egy kancára visszamenőleg ugyanazon a helyen neveljen.
Tápiószentmárton, ahol Kincsem, a csodakanca és a magyar telivértenyésztés legjobbjai is nevelkedtek, ezért különleges a magyar lovassport, gazdaság- és kultúrtörténet szempontjából
.
