II. RÁKÓCZI FERENC FEJEDELEM PORTRÉJA

II. RÁKÓCZI FERENC FEJEDELEM PORTRÉJA, ISMERETLEN MŰVÉSZ FESTMÉNYE, 18. század

A Blaskovich Múzeumban őrzött Rákóczi kori és Rákóczi kultuszhoz kapcsolódó tárgyak sorában kiemelkedik egy míves olajkép. A múzeumalapító Blaskovich fivérek szóbeli vezetését követve évtizedekig úgy mutattuk be ezt az alkotást, hogy a családi szóbeszéd alapján a festmény II. Rákóczi Ferenc fejedelmet ábrázolja. Ezt 2003 óta bizonyossággal állíthatjuk.
Miért mondjuk a 18. században készült alkotásról, hogy az oldalnézetben, páncélos viseletben ábrázolt szakállas férfi II. Rákóczi Ferenc?
Mert a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnoka rendelkezik e festmény párjával. E portréval 2003-ban a szabadságharc kitörésének 300. évfordulójára a Nemzeti Múzeumban megrendezett Rákóczi kiállításon találkozhattunk. A kép aláírásából akkor azt is megtudtuk, hogy ez az egyetlen oldal nézetű portré Rákócziról, valamint azt, hogy az ismeretlen festő feltehetően Daniel Warou, svéd származású éremkészítő által a szabadságharc kezdetekor tervezett érméjét vette mintául. A ritka festményen a fejedelem a páncél fölött köpenyt visel. Ez az olajkép a tápiószelei múzeum Rákóczi kori anyagának egyik büszkesége.

Agár tiszteletdíj

AGÁR TISZTELETDÍJ

A Blaskovich-gyűjtemény ötvös anyagának érdekes darabjai 19. századi ezüst sportdíjak. A múzeumalapító Blaskovich-fivérek édesapja, Blaskovich Gyula (1843-1911) Heves megyei birtokán agarakat nevelt és futtatott. A köznemesek körében, a 19. század második felében a társasági élet fontos színterei voltak az agárversenyek. Amíg az arisztokrácia telivéreket tenyésztett és lóversenyre járt, a kevésbé tehetős nemesek ezt a társasági élményt az agárversenyek során érték el. Blaskovich Gyula jó agártenyésztő hírében állt, kapcsolatban volt Retski Andrással, aki 1851-ben kitűnő könyvet írt az agarak futásáról.
Az ezüst, fedeles serleget Rajta nevű agár nyerte 1875 -ben a Galgamenti Agarászegyesület versenyén. Ez a Diána fejjel és CS mesterjeggyel jelzett darab feltehetően Schöller Károly pesti ezüstműves munkája - olvashatjuk Kótai József ötvösművész (MMA tagja) által a Blaskovich emlékkönyv számára készített tanulmányában.

Herkules pipa

HÉT MŰTÁRGYA

Joseph Schweger Herkules pipája

A mívesen faragott TAJTÉKPIPA a pozsonyi pipakészítő műhelyéből került ki az 1830-as években.
A ritka technikával készült, egyenes fejű, színezett pipa különlegessége, hogy formáját tekintve ún. figurával díszített hidaspipa. A barna háttérből az oroszlánbőrön ülő Herkules fehér aktfigurája emelkedik ki, kezében husángot tart.
A pipafej reneszánsz jellegű, boltíves épületrészt formáz, amelynek kváder kövei (kifaragott építőkövek) barnára festettek. A boltívzáró gyámkövek ( a fal síkjából kiugró épületrészek), a vállpárkányok, a szájperemig fölnyúló kompozit oszlopok világosak. A pipa talpa, nyaka, hídja egyetlen kinyíló növényt formáz, mely hosszú, keskeny, világos szegélyű, mélybarna levelekből áll. A kupak áttört, többszörösen tagolt talpas ötvösműre emlékeztet.
A szár- és szájnyílás ezüsttel peremezett, a szájmontírozáson beütött IS. jegy és JH. véset található.
A pipa szerepelt a Magyar Nemzeti Múzeum és a keszthelyi múzeum által 2000/2001-ben megrendezett „A magyar pipa története, magyar történelem pipákon” című reprezentatív tárlaton. A kiállítás szakmai körökben nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, így sikerült külföldi magánygyűjtőkkel is felvenni a kapcsolatot. Ez segített a pipa alaposabb meghatározásában, amit dr. Ridovics Anna művészettörténész végzett el.
A figura faragásának stílusa és kompozícionális elhelyezése alapján megállapítható, hogy a pipa a Frederico Bayleander amerikai gyűjteményében őrzött, Joseph Schweger által szignált és 1837-re datált Neptun és Amphitrité történetét megelevenítő pipa édestestvére. Mindezt a pipa szakszerű leírójától, dr. Ridovics Annától tudhatjuk meg.

18. századi főúri lószerszám

A HÉT MŰTÁRGYA 

18. SZÁZADI DÍSZES FŐÚRI LÓSZERSZÁM

 A 18. században készült az a hátaslóra való, ál-ékkövekkel díszített, vörös bagariabőr szerszám is, amelyet I. Ferenc József koronázására újíttattak fel, mely szerepelt 1896-ban az Ezredéves Országos Kiállításon a 4784-es katalógusszám alatt. A szerszámhoz egy tiszafüredi típusú nyereg, egy ezüstszállal hímzett, piros posztó csótár (lótakaró) és egy ugyanilyen sabrak (nyeregtakaró) is tartozik. A sabrak és a csótár azonos stílusban készült. Piros posztóra arany szállal hímzett, levelekből és apró virágokból álló motívumok díszítik. Ezt az együttest gazdagsága, teljessége, míves kidolgozása miatt bátran tekinthetjük a múzeum legszebb darabjának.

A kantár tarkószíján, pofaszíjain, homlokszíján és a nyakfüggő szíján részben ál-ékkövekkel díszített, egymáshoz illeszkedő, aranyozott veretek találhatók. A homlokszíj közepén egy nagyméretű, szeszélyes vonalvezetésű veret van, amelyről két sorban arany bojtok lógnak. A tarkószíj és a homlokszíj találkozásánál egy-egy nagy, félgömb alakú fülrózsa helyezkedik el, közepén nagy, átlátszó, fehér ékkő utánzattal. Az orrszíj közepén egy nagy, hosszúkás veret van, közepén ál-ékkő berakással. A nyakfüggőnek a tarkó fölötti szakasza bőrből készült. Ezt egy nagy, ovális, ál-ékköves veret kapcsolja a tarkószíjhoz. A nyakfüggőnek a fülrózsa magassága alatti része csipkés szélű, kör alakú veretekből összeállított lánc. Függője a szokásos gömb és félhold. A szárak paszománnyal díszítettek. A szügyelő szíjain szélesebb paszománycsík van. A vállszíjak és az ugratószíj találkozásánál nagy, szív alakú veret van, közepén egy nagy, fehér, körben kisebb színes ál-ékkövekkel. A vállszíjakon a kantáréhoz hasonló, de nagyobb méretű, ál-ékköves veretek figyelhetők meg. A farmatring szíjait a kereszteződési pontban egy nagy méretű, virág alakú, ál-ékköves rozetta fogja össze. A szíjaknak a rozetta és a farokhurok közötti szakaszán a kantáréhoz hasonló veretek futnak. A kengyelek körte alakúak, nagy, kerek, áttört talppal. A tárgy leírását dr. Szőllősy Gábor muzeológus készítette a tápiószelei múzeum szakkatalógusa számára.

Empire asztali óra

Empire asztali álló óra

Az 1800-as évek elején készült álló óra a tápiószelei kúria dolgozószobájának fekete bútoregyütteséhez illik. Az óra feketére fényezett, lakkozott fából készült két oszlopát rézveretekkel díszítették. Közöttük hengeres óratok található. Az óralap kerek, arab számos. Az óra szerkezetét egy kinyitható üveglap védi. Az óratok fölé rézből készült, kiterjesztett szárnyú sas madár magasodik. Az álló óra talpazatát esztergált oszlopocskákra rögzített, finom kordonláncok övezik. Az obeliszkszerű, magas oszlopok tetejét aranyozott gombdísz zárja le.
Az ilyen típusú álló órákat a nemesi kúriákban, kastélyokban asztalokon, konzolokon vagy a kandallón helyezhették el. A 18–19. században csak a nemesek és a gazdag polgárok kiváltsága volt, hogy saját időmérő eszközzel rendelkezzek. Az egyszerű embereknek a templomtorony órája, vagy a Nap állása mutatta az idő múlását.

ÉKSZERLÁDIKA

ÉKSZERLÁDIKA A BLASKOVICH-GYŰJTEMÉNYBEN

Gót stílusban felépített, ház alakú ládika lapis lazulival borított, ékkövekkel és gyöngyökkel díszített ötvösremek. Belül bordó bársonnyal bélelték.
A ládikát sárgaréz lemezek alkotják, amit aranyozott, ezüstpántokkal felerősített lapis lazuli kőborítás díszít. A tárgy négy zománcozott, oroszlánszerű karmos lába cizellált sarokdíszben folytatódik. A ládika legnagyobb, egyenes oldalát oszlopok tagolják, amelyek épületjellegét, tagolódását hangsúlyozzák. Az oszlopokat spirális, virágfűzér díszítésű zománcozás díszíti. A négy sarokoszlop tetején négy egyforma női mellszobor látható. A zománcozott oszlopfőkön egy -egy figura - pl. anyag gyermekével, kardot viselő férfi- található. Az oszlopok közötti tagon zománcozott hátterű fülkében féldomborművű női alakok sorakoznak. A ládika tetején cizellált, támlás lócán két beszélgető alak ül, mindkettő fején a velencei doge-k által viselt sapkához hasonló fejfedőt van. Az egyik figura fiatal nő. A férfialak idősebb, szakállas férfit mintáz.
Blaskovich György feljegyzései szerint a ládika eredetileg ereklyetartó volt, amit a 19. században ékszertartónak alakítottak át. Ezt a korábbi származást nem támasztják alá a restaurátor által megvizsgált készítési technikák. A ládika díszei, az oszlopok, figurák felerősítése csavarozással történt, amelyek nem kézzel esztergáltak. (Gépi készítésű csavarokat kb. 200 éve használnak.) A ládikát Lukács Katalin restaurátor (PMMI) vizsgálta, aki megállapításait a Blaskovichok emlékezet című kötetben publikálta.

RÉTI ISTVÁN BLASKOVICH GYÖRGY ARCKÉPE, 1901.

RÉTI ISTVÁN BLASKOVICH GYÖRGY ARCKÉPE, 1901.
A Trianon 100 jegyében olyan alkotást választottunk a hét műtárgyként, amelynek származási helye ma már kívül esik az országhatárain. Réti István (1872-1945), a nagybányai művésztelep egyik alapítója és szervezője 1901-ben festette ezt a kitűnő arcképet az egyik múzeumlapítóról, Blaskovich Györgyről (1878-1960). Az „Arckép napsütésben„ című alkotás az új természetszemlélet plein-air irányzatának színvonalas darabja, nem véletlen, hogy az 1901-es Nemzeti Szalon kiállításán is bemutatták. A Blaskovich-fivérek és családjuk 1897 és 1901 között e csodaszép partiumi kisvárosban, Nagybányán éltek. Blaskovich György ide járt gimnáziumba, ezekben az években volt joghallgató. Szoros barátságba került Réti Istvánnal, aki 1896-tól Nagybányán élt. Blaskovich György ismerte Réti unokatestvérét a nagybányai gimnáziumból. Nemcsak ismerte, de modellt ültek Réti első, nagy sikert aratott képéhez, a Bohémek karácsonya idegenben című alkotáshoz (1893).
Blaskovich György és Réti István barátságát a tápiószelei múzeumban őrzött levelek mellet a kitűnő arckép is tanúsítja. Aradi Nóra művészettörténész, e levelezést még nem ismerhette 1957-ben a Réti-emlékkiállítás szervezésekor (az 1990-es évek közepén kutatta fel és publikálta Gócsáné Móró Csilla). A szakember megállapította, hogy a festő és a modell nagyon baráti viszonyban lehetett, mert nem klasszikus arckép készült. Nem a portré volt a lényeg, hanem a plen air-ben festett alkotás létrehozása, amelyen a művész játszik a fény és árnyék kontrasztjával. A festmény vakítóan napos, majdnem fehér háttér előtt, szigorú profilban, fekete ruhában, keménykalapban ábrázolja a férfit. Réti művészetében 1901 egy fordulópont, a napsugár diadalmas bevonulása új képeibe. E szemlélet egyik első alkotása Blaskovich György portréja, ami a tápiószelei múzeum képzőművészeti gyűjteményének egyik büszkesége.

PYRKER EGRI ÉRSEK FONOTT SALLANGOS LÓSZERSZÁMA, 1830 k.

PYRKER EGRI ÉRSEK FONOTT SALLANGOS LÓSZERSZÁMA, 1830 k.

A Blaskovich családi műgyűjteményben, számukat tekintve nem a jelentős kollekciók közé tartoznak a lószerszámok, de koruk és kvalitásuk, családtörténeti jelentőségük miatt közérdeklődésre tarthatnak számot. Ilyen az a hátaslóra való, fonott sallangos szerszám is, ami egykoron Pyrker János László (1772-1847), egri érsek tulajdonában volt. A lószerszámot Blaskovich Gyula (1806-1850) hevesi alispán 1848 tavaszán vásárolta a Pyrker-hagyatékból.
Ez a szerszám a 19. század elején a hátaslovakon is széles körben használt, vágott rojtú fonott sallangokkal díszített lószerszámoknak egy igen szép, jellegzetes képviselője. A hátaslóra való sallangos szerszám már önmagában is ritkaságnak számít. E darab értékét ezen felül az is növeli, hogy szinte teljesnek mondható. Minden lényeges része, és főképpen minden díszítőeleme hiánytalanul, épségben megvan. A sallangok a manapság a fogatos szerszámokon használatosaknál keskenyebb szíjakból készültek, ezért sokkal finomabb, csipkeszerűbb hatást keltenek. Fokozza ezt az is, hogy az aranyozott réz veretékek finomabb kidolgozásúak és részben kisebb méretűek a ma használatosaknál. Ez alól talán csak a Pyrker érsek címerét ábrázoló veretek jelentenek kivételt. A címer rajzolatjának aprólékossága és az érseki attribútumok nem tették lehetővé a méretek korlátlan csökkentését, de a címer egyébként is kiemelt jelentőségű a szerszám díszítései között, hiszen három helyen is megjelenik: a homloksallangon, és a farmatring két oldalsallangján.
A múzeum lószerszám gyűjteményének szakmai feldolgozása dr. Szőllősy Gábornak, a MMgM muzeológusának köszönhető.

Fettich Nándor: Ezüst tál, 1947.

Ezüst tál a Blaskovich Kúria megmentésének emlékére
A tápiszelei múzeum egyetlen modern ötvösmunkája egy 33 cm átmérőjű domborított ezüst tál. A Blaskovich testvérpár számára Fettich Nándor régész-ötösművész 1947-ben ajándékba készítette ezt a munkát annak emlékére, hogy a Blaskovich - kúria a második világháborút épségben átvészelte.
A tál közepén kusza lángnyelvekből emelkedik ki egy szarvas, amit körül vesznek a családtagok védőszentjei, „S GEORG, S JOAN CHRYSTO, SA MARIA” vagyis Szent György, Szent János evangélista és Szűz Mária. A forrongó, kavargó, lángoló környezetből legfelül kirajzolódik a kúria képe, jelképezve, hogy túlélte a zűrzavaros időszakot. A művész feliratot is készített az alkotásra: „Blaskovich György, János és Máriának, a tápiószelei» múzeum« épen maradásának emlékére 1944-45.”
A fivérek figyelemmel kísérhették a 33 cm átmérőjű domborított tál terveit és készítésének menetét, mert Blaskovich János naplójában május 10-én így írt: „Fettich kihozta a készülő nagy tálat meg a berezelt Szvatoplukot. A tálon az alakok már be vannak vésve. Az össze nem tartozó dolgok összhangba hozása kitűnően sikerült. Csak legyen türelme mindent szépen kikalapálni. Fettich is sokat vár a táltól. A legszebb munkái közé fogja besorolni.” A tálat a mester szignójával hitelesítette: FETTICH N. Op. 12. 1947. VI-VII.

CSINKAPUSKA, 1600-as évekből

A Blaskovich-gyűjtemény legszebb, legnemesebb lőfegyvere az 1600-as években készített keréklakatos csinkapuska. A Blaskovich családi hagyomány Zrínyi Ilona tulajdonának tartja a gyűjtemény legmívesebb és legrégibb lőfegyverét. Blaskovich János a Magyar Nemzeti követséghez írott levelében szól erről, egy Rákóczi emlékkönyvben látható képre hivatkozva. R. Várkonyi Ágnes történész professzor asszony a tápiószelei múzeumban tett látogatása során elmondta, hogy a fegyver mívessége alapján, akár Zrínyi Ilonáé is lehetett volna. A gyönyörű főúri vadászpuskáról ezt hitelt érdemlően nem tudjuk bizonyítani, de dörzskerekes elsütő szerkezete, csont- és gyöngyházberakásokkal történő díszítettsége miatt a múzeum különleges tűzfegyvere.
A fegyver csöve négyszögletes, a vége felé enyhén megvastagodik, a célgömb és a hengeres irányzék rézből készült. Keréklakatos elsütőszerkezetének rugónyelve kívül található, ez a kurlandi típusokra jellemző. A puska ágyazata barna színű fa, amelyet gazdagon díszítettek gyöngyház- és csontberakással. Az apró vadakat ábrázoló motívumok közül többször előfordul a kutyától űzött nyúl. A fegyver tusán unikornis és ülő mókus látható. Az állatábrázolások mellett legtöbbször makkot láthatunk. A fegyver lakatszerkezete leveles virágokkal vésett és hatalmas, különös módon, emberi fejet formáz. A fegyver kis kalibere és gazdag díszítésének alapján arra következtethetünk, hogy e Sziléziában, valószínűleg Teschenben készült fegyver (a neve is e város elnevezésének magyarosított változatából származik: csuszka-, tessiszka-, tesényi-, teskenyi-, tessini-, puska) főúri vadászpuska volt, amellyel apró vadakra, madarakra vadásztak.